Állatok világnapja
Ezen a napon nem csak a látogatókat, hanem a házi kedvenceiket is várják az állatkertbe. A kutyák pórázon, a kisebb testű állatok pedig hordozóban járhatják végig az intézmény egy részét gazdáikkal.
Évek óta hagyományos állatok világnapi program a Szent Ferenc napi állatáldás, melyet a katolikus egyházzal közösen szerveznek. A program 14 órakor kezdődik a színpadon. Az állatkerti állatok megáldása után a házi kedvenceket is várjuk az eseményre.
Ezen a napon lesz az Örökbefogadó Szülők Napja is. Az állatkert ezen a napon szeretné megköszönni az örökbefogadó szülőknek a támogatását és azt, hogy egész évben figyelemmel kísérték az állatkert lakóinak életét. Az örökbefogadó szülők kötetlen séta keretein belül ismerkedhetnek meg örökbefogadottjaikkal. A programon csak előzetes regisztrációval lehet részt venni.
Országépítő történetek a Zichy család múltjából – előadás a SZE jogi karán
A történelem iránt érdeklődőknek különleges csemegét ígér Dr. Zichy Mihály, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának nyugalmazott tudományos kutatója.
részletekSzelíd növényvédelem a kiskertben című könyv bemutatása
Könyvbemutatóra invitál a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete.
részletek