Koronavírus következmény

Nem folytatják a férfi kosárlabda Euroligát és Európa Kupát

Fotó: Pixabay
MTI
2020.05.25. 16:59

Lezártnak nyilvánították a férfi kosárlabdázók két legrangosabb európai kupasorozatát, az Euroligát és az Európa Kupát.

“Minden lehetőség mérlegelését követően a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy törli az Euroliga és az Európa Kupa 2019/20-as kiírását” – közölte hétfőn Twitter-oldalán a két sorozatot szervező ULEB, hozzátéve, hogy egyik ligában sem hirdetnek győztest.

Hanga Ádám együttese, a Barcelona 28 forduló után 22 győzelemmel és 6 vereséggel a 18 csapatos tabella harmadik helyén állt.

A következő idény az Euroligában október 1-én, míg az EK-ban szeptember 30-án indul.

Előbbiben a mezőny megegyezik majd a most törölt szezonéval, míg utóbbiban annak a nyolc együttesnek garantált a helye, amelyek bejutottak a negyeddöntőbe.

Vitán felül áll, hogy ez a legnehezebb döntés, amit 20 éves történelmünk során meg kellett hoznunk – kesergett a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzeten Jordi Bertomeu, az Euroliga elnöke a sorozat honlapján. “Rajtunk kívül álló okból kényszerültünk arra, hogy idő előtt lezárjuk az európai kosárlabdázás történetének legsikeresebb és legizgalmasabb szezonját” – tette hozzá.

Bertomeu áprilisban még úgy nyilatkozott, hogy az eredeti időpontban és helyszínen – május 22-24. között Kölnben – biztosan nem lehet megrendezni az Euroliga négyes döntőjét, ezért új időpontot és olyan helyszínt kerestek, ahol egészségügyileg a legbiztonságosabb a rendezés, a házigazdákra pedig a világjárvány nem fejtett ki túl sok káros hatást. A négyes döntő helyett nyolcas fináléban is gondolkodtak, méghozzá zárt kapuk mögötti lebonyolítással.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #kosárlabda |