Vissza a természetbe: varázslatos erdőfürdő

Bodrogi Sára Fotó: Parragh Alexandra
2026.05.22. 16:17

Az emberek manapság egyre inkább elszakadnak a természettől, így sokaknak lehet egy tudatos visszatérési mód a rendszeres erdőfürdőzés, amelynek varázslatos hatásai vitathatatlanok – ezekről Kiss Petra, pozitív pszichológia szemléletű coach mesélt nekünk, aki ő maga is rendszeresen tart csoportos erdőfürdőket Győrben is.

A győri születésű Kiss Petra hosszú utat járt be az erdőfürdők világáig. Ahogy mondta, 2017-ben és 2018-ban nagy multinacionális cégeknél dolgozott Írországban, ott érezte meg igazán, milyen az, amikor belekerül a mindennapi mókuskerékbe. „Nagyon kiégettnek éreztem magamat, és egyáltalán nem tudtam kapcsolódni az érzéseimhez” – fogalmazott. Ebből a túlélő üzemmódból menekülve indult el a természet felé, egyre több időt töltött a szabadban, és elkezdett jógázni, meditálni is. Ezek együttesen hozták meg életébe a várt változást, amit azóta is igyekszik átadni másoknak.

Petra imád utazni, ebből adódóan több kontinensen is élt és tanult már. Magával az erdőfürdővel Thaiföldön találkozott 2019-ben, ahol egy elefánt rezervátumban volt lehetősége ehhez kapcsolódó programot szervezni. Később a University College Cork intézményében hallgatott pozitív pszichológiát és coaching szemléletet, ahol tovább mélyíthette tudását az erdőfürdő tudományos hátterét megismerve. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektet a tudatos jelenlét erősítésére a Vipassana meditáció rendszeres gyakorlása során.

De mi is az az erdőfürdő?

Semmiképp sem egy azonnal ható varázspirula, mégis varázslatos: egy egyszerű eszköz, amellyel bárki megtanulhatja támogatni önmagát a mindennapokban. „Az egyszerűségben van a nagyszerűsége” – fogalmazott Petra. A japán „shinrin-yoku” kifejezésből ered, amely szó szerint fordítva annyit jelent: megfürdőzni az erdőben. „Ez nem egy túrázás vagy teljesítményorientált kirándulás, hanem egy lassú érzékszervi jelenlétgyakorlat a természetben” – magyarázta a coach, és máris rátért az erdőfürdő jótékony hatásaira, hiszen akadnak bőven. Ilyen például a stresszhormonok csökkentése, amelynek tudományos hátteréről is beszélt: „A paraszimpatikus idegrendszert aktiválja, ami a regenerálódásért és a pihenésért felel, úgymond a jólétért. Ha 20-30 percet eltöltesz naponta az erdőben, az már segít, hogy jobban érezd magad a testedben, és megnyugodjon az idegrendszered.”

A vérnyomásra és a pulzusra is pozitív hatással van. „A kutatások szerint, akik részt vesznek egy erdőfürdőn vagy kimennek a természetbe és tudatosan jelen vannak, azoknak alacsonyabb lesz a vérnyomásuk és a pulzusszámuk, sőt a szívritmusvariabilitás is javulhat náluk.”

Az immunrendszert is támogathatja. „A fákban vannak olyan természetes illóolajok, amelyek növelik az NK-sejteket, a természetes ölősejteket a testünkben, amelyek felelősek azért, hogy a vírusokat és a daganatos betegségeket leküzdjük” – fejtette ki. Hozzátette, hogy az erdőfürdő hatására sokkal éberebbnek érezhetjük magunkat, a kreativitásunk is növekedhet, kitisztul a fejünk, könnyebben hozhatunk döntéseket, egyszerűbben dolgozhatjuk fel az érzéseinket, és az alvásminőségünkön is javíthat. Ezekben sok minden közrejátszik: például a lelassulás, a természetes fény, a színeknek és különböző textúráknak az érzékelése.

A szabadban töltött idő segíti az érzelemszabályozást és a hálagenerálást, értékesebbnek érezhetjük tőle az életet, hiszen visszakapcsolódunk a természethez, amelyhez mi magunk is tartozunk, de a mentális rugalmasságunk is javulhat. „Általában azok az emberek, akik többet vannak kint, jobban megértik önmagukat és másokat is” – mondta el Petra.

Az erdőfürdő továbbá csökkenti a szorongást, a stresszt, enyhíti a depresszív tüneteket, valamint a figyelmet és koncentrációt is pozitív irányba mozdítja, így akár ADHD-nál is nagy segítség lehet, illetve támogathatja a spektrumon lévőket.

Fontos kiemelni azt is, hogy az önismereti fókuszú erdőfürdők során semmi sem kötelező, minden feladat meghívásos alapon működik, és miután valaki ráérzett egy csoportos folyamatban az alapokra, akár egyedül is bevezetheti a mindennapjaiba ezt a kellemes gyógyírt.

Kiknek ajánlja Petra az erdőfürdőt?

„Bárkinek, aki azt érzi, hogy nem tud kapcsolódni az érzelmeihez, önmagához, stresszesnek érzi magát, állandóan pörög az agya, vagy épp az ellenkezője: lefagyás-állapotban van, és úgy érzi, hogy csak túléli, de azoknak is, akik nem alszanak jól.” A szenzitívebb, nagyobb empátiával rendelkező emberek is sokat nyerhetnek azzal, ha a természethez fordulnak, hiszen ők sokkal könnyebben égnek ki, ha nincsenek tudatos eszközeik.  

Petrához sokan érkeznek egy hosszú, pörgős nap után, de az erdőben lehetőségük van lelassulni, megnyugodni, felismerni, feldolgozni dolgokat, hiszen a természet rengeteg életünkhöz kapcsolódó szimbolikát rejt. Egy biztos tehát: „az erdőfürdő varázslatos hatással van az emberi idegrendszerre”, aki még nem ismerkedett meg vele, annak érdemes lehet kipróbálni.

Parragh Alexandra oldala a IDE kattintva elérhető.

Kapcsolódó témák: #erdő | #Győr | #terápia | #természet |