Meghalt Sebő Ferenc, a táncházmozgalom alapítója. A Kossuth-díjas művész a hazai népzenei élet meghatározó alakja volt, aki évtizedeken át dolgozott a magyar népzenei hagyományok megőrzésén és továbbadásán.
„Állítom, hogy a beszéd, zene és táncok kommunikációs szentháromságát gyerekkorban együtt kell megtanulni!” – mondta egy korábbi interjúban.
Sebő Ferenc a hetvenes években indult táncházmozgalom egyik elindítójaként új lendületet adott a népzene és néptánc iránti érdeklődésnek. Munkássága nyomán a hagyományos paraszti kultúra elemei a városi fiatalok körében is népszerűvé váltak, közösségi élménnyé formálva a zenét és a táncot.
Pályafutása során nemcsak előadóként és zeneszerzőként volt aktív, hanem kutatóként és oktatóként is jelentős szerepet játszott. A „Nemzet Művésze” címmel kitüntetett alkotó generációk számára tette hozzáférhetővé a magyar népzene kincseit.
Halála nagy veszteség a magyar kulturális élet számára: személye és munkássága maradandó nyomot hagyott a népzenei hagyományok ápolásában és a közösségi kultúra megteremtésében.
Egy József Attila idézettel búcsúzik tőle Facebook oldalán az általa alapított Sebők-együttes:
“Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.”
(József Attila)