Odin egy tíz éves shar pei keverék kan, aki tavaly nyár elején került a Győri Állatmenhely gondozásába. Nem volt szép élete, nem ismerte a simogatást, kedves szót talán sosem hallott. Csak létezett és próbált túlélni. Mindennek ellenére mégis visszavágyott a múltjába.
Az első hetekben nagyon zárkózott volt. Több kennelt is teljesen szétszedett és egyik gondozót sem engedte közel magához. Nem támadott, csak nem bízott senkiben. Aztán teltek a hetek és valami megváltozott. Lassan megnyílt és rajongani kezdett az egyik gondozóért, majd – akár egy kölyök – felszabadult játékba kezdett.
Közben kiderült, hogy befelé forduló szemhéja van, ami műtétet igényelt. A vizsgálatok során egy végbéldaganatot is találtak nála, amit eltávolítottak. Jó hír, hogy az őszi műtétek óta minden kontrolleredménye tökéletes.
A menhelyen töltött hónapok alatt a lelke is változott. Sok gátlást levetkőzött és szépen kinyílt, de a folyamatos társaságot nem igényli. Ha simogatásra vagy közelségre vágyik, szeret maga odamenni az emberhez.



A természetben boldogan szimatol, érdeklik az új ingerek. Pórázon szépen sétál, más kutyákkal semleges. Teljesen kennel tiszta, ezért valószínűleg az sem zavarná, ha néha a lakásba is bemehetne. Kárt semmiben nem tesz, a gondozóktól kapott tárgyaira nagyon vigyáz.
A Győri Állatmenhely olyan gazdit keres számára, aki nem csak maga mellett tartja, hanem együtt él vele, tiszteletben tartva határait és személyiségét. Ideális lenne számára az olyan környezet, ahol nincs állandó nyüzsgés vagy gyerekzsivaj, viszont van elég tér és nyugalom. Minden apróságért végtelenül hálás, elég egy puha takaró, pár finom falat és kis gombszemei máris csillognak.
Menjetek el a Győri Állatmenhelyre és adjatok esélyt Odinnak, hogy a nyugdíjas éveit végre igazi családtagként élhesse le!
Érdeklődés: [email protected]
Gazdikereső rovatunkban hétről-hétre találkozhatnak szerető otthonra vágyó cicákkal és kutyákkal. Tudjon meg róluk többet a gyorplusz.hu/kategoria/mancsok/ felületén vagy a Győr+ Mancsok Facebook oldalon.