Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) listavezetője, pártigazgatója határozottan arra számít, hogy a párt bejut a parlamentbe, a párt hivatalos kampányzáró rendezvényén szombaton az MTI-nek elmondta: hárompárti parlamentre számít, ahol az MKKP lesz a harmadik. A részvételi arányról azt mondta, hogy magas lesz, eléri a 71 százalékot.
Nagy Dávid a kampányt értékelve kiemelte, hogy az elmúlt fél évben kiderült, hogy az MKKP az egyetlen párt, amely nem valami ellen, hanem valami mellett akar kiállni.
“Én nagyon örülök annak, hogy ez a társaság meg tudott maradni annak, ami valamiért harcol, és nem valami ellen. A vezetői pedig nem csak hergelik a közönséget, hanem időről-időre behúzzuk a kéziféket, és azt mondjuk: nem különbnek kell lenni, hanem másnak (…), és ha erre képtelen a kormányfő, és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője is, akkor egy kis pártnak kell azt mondani, hogy srácok, ne öljétek egymást!” – fogalmazott.
Nagy Dávid nagyon tart egy olyan kétpárti parlamenttől, ahonnan ez a fajta látásmód kimarad. Ezért mindenkit arra kért, hogy egyéniben döntsön Kelet és Nyugat között, listán viszont válasszon magának életet, és válasszon magának szabadságot. Értékelése szerint sikeresen tartották meg a párt “mozgalmi részét” és emellett sikeresen építették fel az alapvetően baloldali, liberális, és zöld programjukat.
Az MKKP hivatalos kampányzárójának részeként a párt mikrobuszt küld egy ukrajnai civil szervezet számára, akik humanitárius segélyeket tudnak így eljuttatni a háború sújtotta területekre. Közölték: ezt a gesztust tekintik a kampányzáró eseménynek.
A párt minden választási évben, többkörös pályázattal, megpályáztatja civil szervezetek között kampánypénzének felét közhasznú célokra – mondta Nagy Dávid. Így például kutyafuttatókat, gépjárműbeszerzéseket támogattak, autistaotthon létrehozását vagy játszótérfelújítást, összesen 275 millió forintot fordítottak magyarországi kulturális, zöld, városfelújítást érintő vagy éppen gyermekvédelmi projektekre ismertetése szerint.
Idén a szükséges engedélyek birtokában tud elindulni a párt által vásárolt kilencfős kisbusz Herszonba, ahol a háború lezárultával hátrányos helyzetű gyermekek szállítására fogják használni – mondta.