Már a baloldali újságíró is kiábrándult a Tiszából

Győr+ Fotó: ot.hu
2026.04.11. 19:12

„Politikai előéletemről annyit, hogy kiábrándult Tisza-szavazó vagyok. Április 12-én pedig ugyanazért fogok a DK-ra, a Tisza ellen szavazni, amiért két éve a Tiszára szavaztam, a DK ellen. Ugyanaz taszított akkor a DK-ban, mint jelenleg a Tiszában. A mindenkit leuralni, becsicskítani, magunkba olvasztani akaró arrogancia” – írja Papp László Tamás a 24.hu újságírója személyes hangvételű írásában.

A szerző saját példáján keresztül mutatja be a kiábrándulását. Mint írja, korábban a Tiszára szavazott, mert abban bízott, hogy egy, a NER-ből kinövő, de annál demokratikusabb, alulról építkező politikai erő jöhet létre. Egy olyan pártot várt, amely valódi belső vitákkal, szervezeti autonómiával és kiegyensúlyozott működéssel kínál alternatívát.

Ehelyett azonban – állítása szerint – egy még centralizáltabb, erősen vezérelvű struktúra alakult ki. Úgy látja, a Tisza működésében is megjelent az a dominanciára törekvő politikai logika, amelyet korábban a Fidesz, vagy más nagy pártok esetében kritizált.

„A mindenkit leuralni, becsicskítani, magunkba olvasztani akaró arrogancia” – írja, ami szerinte ugyanaz a mentalitás, csak más szereplőkkel.

A tapasztalt újságíró nemrég még abban bízott, hogy „a régi ellenzék vert hadai összeszedik magukat, egybe teszik, amijük van, és közös zsarolási potenciált teremtve alkura kényszerítik Magyar Pétert. Viszont ehelyett a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Orbán Viktor a kormányzaton, az államon, Magyar Péter pedig az ellenzéken belül számolta fel a fékeket és ellensúlyokat.” – írja, majd így folytatja a gondolatmenetet:

„Én ugyanis nem hatalmas, elsöprő győzelmet akarok. Hanem egyensúlyt, koalíciót, egymás ellen kijátszani, egymással sakkban tartani a politikusokat. Annak szurkolok, hogy négypárti parlament legyen. Hogy jusson be nemcsak a DK, hanem a Mi Hazánk is. Azt gondolom nemcsak egy Tisza–DK, de egy Fidesz–Mi Hazánk koalíció is a kisebb rossz lenne. Mert ez azt jelentené, hogy senkinek nincs túlhatalma.”

A szerző ezért tudatosan elutasítja a „komfortos átállást”, vagyis azt, hogy a választók egyszerűen egy új erő mögé sorakozzanak fel anélkül, hogy annak működését kritikával illetnék. Szerinte ez nem valódi változás, csupán pontosan a túlhatalom új formája.

Bevallja: bár jelenleg a DK támogatását helyezte kilátásba, döntését még nem tekinti véglegesnek, s többször is visszatér rá: „Nem akarok nagyon győzni!”mert Papp László Tamás számára a valódi cél az egyensúly megteremtése.

Papp László Tamás gondolatai teljes egészében az alábbi linken olvashatók!

Forrás és fotó: ot.hu

Kapcsolódó témák: #tisza párt | #választás2026 |