Noha eddig tagadták, a Tisza Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy óriási háború vár Európára, azonban ezen Magyarországot kívül kell tartani, amire csakis a szuverén nemzeti kormány képes - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.
Külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy “a Tisza Párt politikusai mindeddig rémhírterjesztésnek és hazugságnak tartották azt, hogy Európa háborús veszélynek néz elébe, ehhez képest egy ma kiszivárgott hangfelvételen maga a Tisza Párt elnöke beszél arról, hogy óriási háború vár Európára”. “Jó reggelt kívánok! Ez a valóság.” – amely egyértelműen rávilágít a Tisza Párt kommunikációjára és a háttérben zajló gondolkodás közötti különbségre.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország elsődleges célja továbbra is az, hogy kimaradjon bármilyen fegyveres konfliktusból. Értékelése szerint az elmúlt négy év politikája ezt a célt szolgálta, és sikerrel is járt.
“A Tisza Pártot kitaláló brüsszeliek és kijeviek valóban háborúba akarják vinni az egész európai kontinenst. Nekünk egy feladatunk van: ebből a háborúból ki kell maradni. Ez az elmúlt négy évben sikerült, mert nap mint nap nemet tudtunk mondani Brüsszelnek, nemet tudtunk mondani Kijevnek, és nem engedtük, hogy belekavarjanak, belezsaroljanak, beleprovokáljanak minket ebbe a háborúba” – hangsúlyozta. “A következő négy évben is erre van szükség, minden nap nemet kell tudni mondani, és ezt csak mi tudjuk megtenni, a szuverén nemzeti kormány, csak a Fidesz. Ha valamikor, akkor most a biztosat kell választani!” – összegzett.