Ideathon 5.0: ötödjére nyitott meg az „ötletbörze”

Szöveg és fotó: Ficsór Dávid
2023.06.05. 12:11

Már az ötödik Ideathont rendezték meg pénteken a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A három napos interaktív esemény egy ötletverseny, mely során közösen kiválasztott témákon dolgoznak a versenyzők csapatokban.

„Az Ideathon egy olyan verseny, ami a kezdőfázisú ötletgazdáknak segít abban, hogyan dolgozzák fel az ötleteiket, hogyan prezentálják másoknak. Jellemzően ilyenkor azokat a technikákat tanulják meg, amikkel tovább vihetik elképzeléseiket. Csapatokat tudnak maguk köré toborozni és elsajátítják, hogy kivel, milyen szinergiával lehet dolgozni. Nekünk a fő szempont, azaz az Ideathon zászlója az, hogy találjuk meg azokat a problémákat, amikre akár egy vállalkozást is érdemes lehet építeni. Az elmúlt öt évben több olyan sikersztori is elindult a rendezvényünk által, melyek többkörös befektetéseket kaptak és a piacon is megállták a helyüket – mondta Molnár Pál főszervező.

A felmerülő problémák megoldásához, a témák megfelelő kidolgozásához segítséget is kaptak a versenyzők. Nagy tapasztalattal bíró szakértők, mentorok álltak a fiatalok rendelkezésére. Az egyik „legnagyobb név” az idei rendezvényen Porkoláb Imre miniszteri biztos volt, hisz a Védelmi Innovációs Kutató Intézet is az Ideathon 5.0 mellé állt.

„Szeretnénk megszólítani a fiatalokat, hiszen a honvédelmi minisztérium is úgy gondolja, hogy azok az ötletek, amik ettől a generációtól jönnek, felkarolandók. Szeretnénk segíteni nekik abban, hogy meg tudják valósítani ezeket az ötleteket és ezért is szponzoráltuk ezt a rendezvényt.”

Több cégvezető és nagyobb vállalatok képviselői is ellátogattak az eseményre. Ott volt például Matthias Müller, az Audi Hungaria IT részlegének vezetője is, aki elmondta, a vállalatnak fontos, hogy kapcsolatba kerüljön fiatal, tehetséges emberekkel. „Az innováció a siker egyik kulcsa. Hatalmas változások zajlanak a világban, mindenki a transzformációról beszél, arról, hogy itt az ideje az elektromobilizációnak, új munkamódszerek kifejlesztésének, ezekben pedig nekünk hatalmas szerepünk van. Ez a rendezvény remek lehetőség számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk fiatal, inspiráló emberekkel” – hangsúlyozta a részlegvezető.

A rendezvénynek már ötödik alkalommal adott otthont a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tompa Krisztián innovációs vezető elmondta, nem csak külső felújítás, belső megújulás is zajlik a kamarában. „Igyekszünk egy olyan szolgáltatási portfólióval a vállalkozások rendelkezésére állni, amivel azt gondoljuk, hogy az üzleti életben kapható tanácsadások szintjét meg kell, hogy üsse és meg is fogja ütni, amit mi nyújtunk.”

Vasárnap került sor a kidolgozott ötletek bemutatására, a prezentációkat és a szakértő zsűri reakcióit az egyik videómegosztón élőben közvetítették a szervezők. Az ötödik, jubileumi Ideathonról is elmondható, remek elképzelések, inspiráló ötletek születtek. 

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid